Kérdése van a tagsággal kapcsolatban?

06-23/365-666  |  info@minke.hu

Mutasd a menüt

Rólunk

Az egyesület alapításának csírája talán akkor fogalmazódott meg bennem, amikor egy új ügyfél átvett könyvelési anyagában, a beszámolót alátámasztó főkönyvi kivonatban követel egyenlegű 1-es számlaosztállyal találkoztam. Ekkor felhívtam a régi könyvelőt, hiszen úgy gondoltam, hogy csak valami munkapéldány került hozzám. Ám ő azt mondta: “Az a végleges!”. Ez már a sokadik olyan eset volt, mely előtt értetlenül álltam. Hamar kiderült, hogy országos jelenségről van szó. A zugkönyvelők megléte a tisztességes, és lelkiismeretesen dolgozó könyvelők megítélését jelentősen rontotta, és nagyban hátráltatott bennünket a reális könyvelési díjak kiszabásában is.

 

Nem állítom, hogy megnyertük a harcot. De azzal, hogy tizenöt évvel ezelőtt néhány könyvelő egy közös cél érdekében létrehozta az egyesületet, ami ma már több, mint 2.100 tagjával szilárdan kitart elvei mellett, hatalmas előrelépést tettünk a szakma megtisztításáért.

 

Ma is hisszük, hogy célt érünk, ha:

 

Az erőnk abban rejlik, hogy a közös hitünk olyan csapattá formált minket, melynek tagjai nemcsak kollégák, hanem barátok, sorstársak is egyben. Ha Ön is egyetért egyesületünk szellemiségével, emellett tagdíjáért értékes, hasznos szolgáltatásokban szeretne részesülni, tartozzon lelkes szakmai közösségünkhöz!

 

De mennyibe is kerül mindez? Tagdíjunk összege 4.980 Ft/hó, ami belépéskor kiegészül egy egyszeri regisztrációs díjjal (4500 Ft). A tagdíjfizetés féléves gyakorisággal történik.

 

Egy csábító ajánlattal zárom soraimat – mi ugyanis nem árulunk zsákbamacskát! Egyedülálló kezdeményezésként elégedettségi garanciát vállalunk! Amennyiben az első 6 hónap egyesületi tagság után Ön úgy dönt, hogy nem segítettük kellően munkáját és így nem kíván a jövőben közösségünk részese lenni, tagdíját visszafizetjük!

Bízom benne, hogy minőségi könyvelőként hamarosan Önt is tagjaink között köszönthetem!

 

További szakmai sikereket kívánva, üdvözlettel:

 

Harkai István
elnök
Minősített Könyvelők Egyesülete

 

 

„Tagjaink körének egy kis szelete a legutóbbi személyes találkozásunkkor”