Szakmai sarok
2017. március 10.
Közeleg a kft.-k kötelező tőkeemelésének határideje!
2017. március 15-én a meghosszabbított határidő is lejár a 2014. március 15-e előtt alapított korlátolt felelősségű társaságok számára, hogy amennyiben jegyzett tőkéjük nem éri el a hárommillió forintot, úgy azt legalább erre az összegre felemeljék. A határidő elmulasztása esetén törvényességi felügyeleti eljárással, pénzbírsággal, végső esetben pedig a társaság megszüntetésével számolhatnak a cégek!
2017. március 10.
Támogatások
Mikor jelenik meg a kapott támogatás a vállalkozás eredményében?
Ez attól függ, milyen a támogatás jellege és milyen előírásokat tartalmaz a számviteli törvény arra a típusra vonatkozóan. Gyakran lepődnek meg a vállalkozás vezetői, amikor kiderül, hogy egy támogatás pénzügyi jóváírása és a cég eredményében való megjelenése időben eltér egymástól – sőt a támogatás akár két vagy több beszámolási év gazdasági eredményére is hatással lehet.
2017. március 10.
Miben változott a 2016 évi beszámoló?
Mennyiben más a 2016 évről készülő beszámoló, mint az egy évvel korábbi?
2017. február 06.
Adóbevallási tervezet – kinek segítség az új adóelszámolási mód?
Az elmúlt években az adóhatóság több formában is segítette az adózókat szja-kötelezettségük teljesítésében: adóhatósági adómegállapítással, egyszerűsített bevallással, illetve bevallási nyilatkozattal. Ezeket azonban – az összes adózóhoz képest – kevesen vették igénybe, főleg azért, mert csak szigorú feltételrendszer teljesítése esetén kérhették e segítő szolgáltatást.
2017. február 06.
Kell pénztárgépet használniuk a házhoz járó szerelőknek és masszőröknek!
Az már köztudott, hogy 2017. január 1-jétől a masszőrök kötelesek pénztárgépet használni nyugtaadási kötelezettségük teljesítéséhez. Az viszont kérdés maradt egészen az év végéig, hogy ez csak azokra a masszőrökre vonatkozik, akik a saját maguk által tulajdonolt vagy bérelt szalonban vagy egyéb helyiségben (esetleg a lakásukban) szolgáltatnak, vagy a házhoz járókra is.
2017. február 06.
Cafeteria 2017
Milyen juttatásokat lehet beépíteni a cafeteria rendszerben?
Ennek csak a képzelet szabhat határt. Az azonban már az adótervezésnek is része lehet, hogy mely juttatásokat kínálja fel a munkáltató a cafeteria rendszerében a dolgozóknak, mert bizonyos juttatások után jelentős adóteherrel is számolni kell.