Kérdése van a tagsággal kapcsolatban?

06-23/365-666  |  info@minke.hu

Mutasd a menüt

Szakmai sarok

2017. szeptember 18.

Több mint 1,6 milliárdot hozott az első évben az államnak a bevallástervezet

Előre megjósolható volt, hogy nagyot kaszál az állam a bevallástervezet bevezetésével, hiszen a magánszemélyek 2017-ben már gyakorlatilag nem is találkoztak a személyi jövedelemadóból történő 1 %-os felajánlással. Bár a bevallástervezet mellett is lehetett rendelkezni az SZJA 1 %-ról, azonban ez külön teendő volt – prognosztizálható volt tehát, hogy sokak emiatt nem fognak rendelkezni, mert úgy érzik, az a néhány száz, vagy néhány ezer forintnyi felajánlás nem éri meg a fáradtságot, emiatt nem mennek külön a postára, nem küldik el elektronikus formában a rendelkező nyilatkozatot.

Tovább »

2017. szeptember 06.

Előleg vagy proforma számla?

Mit fizet előre a megrendelő?

Az üzletkötések egy jelentős részénél jogos elvárás, hogy aki anyagi és emberi erőforrásokat fektet bele egy teljesítménybe, az kapjon erre a megrendelőtől előzetesen anyagi fedezetet. Nem árt tisztában lenne azzal, hogy mit fizetünk így előre, illetve ahhoz milyen dokumentálási szabály tartozik.

Tovább »

2017. augusztus 22.

Hitelbiztosítéki nyilvántartás

Honnan tudhatom meg, hogy az általam megvenni kívánt autóra nincs-e jelzálog bejegyezve?

Ingatlan vételénél ilyen kérdés nem merülhet fel, mert a telekkönyvi adatok tartalmazzák az ilyen jellegű információkat. Ingó dolgoknál azonban jogos a félelem, de azért van már rá megoldás.

Tovább »

2017. augusztus 07.

Zsarolóvírusok – Petya, PetrWrap, WannaCry és társai… VAN MEGOLDÁS!

A zsarolóvírusok abszolút slágertémának számítanak az utóbbi pár évben a kiberbűnözésben, világszerte egyre többen esnek áldozatul, és egyre több típus bukkan fel, tavaly például még egy magyar fejlesztésű változatot is találtak.

Tovább »

2017. július 27.

Alapítás-átszervezés költsége

Az átszervezésének jelentős költséggel jár, amit nem bírja el cég nyeresége – mit tegyek?

Semmi gond! Ha az átszervezés költségei több év gazdálkodása érdekében merülnek fel, akkor lehetőség van ezekre az évekre elosztani a költségeket. Ehhez aktiválni kell az alapítás-átszervezés értékét.

Tovább »

2017. július 19.

Cégkapu regisztráció könyvelői szemmel

A Minősített Könyvelők Egyesülete (MINKE) céljai közé tartozik nem csak a könyvelői szakma segítése, hanem a vállalkozói kultúra javítása is, ezért szeretnénk néhány gyakori kérdésre választ adni a nagyon aktuális – cégkapus regisztráció területén, ezzel segítve a cégvezetőket a szabályos működésben. Kérjük tagjainkat, hogy az alábbi szempontok figyelembevételével segítség a cégkapus regisztráció folyamatát.   Kezdjük […]

Tovább »