Kérdése van a tagsággal kapcsolatban?

06-23/365-666  |  info@minke.hu

Mutasd a menüt

Befektetés a digitalizált jövőbe – A DÖNTÉS FOLYAMATA – 4.rész

Ha a félelmeink már nem jelentenek akadályt a változtatásban (mert tudomásul vettük, hogy vannak), és készen állunk rá, hogy megfontoljuk a rendelkezésre álló alternatívákat, akkor indulhat el   A döntés folyamata   Ha már eljutottunk addig, hogy dönteni fogunk, akkor nyilván szeretnénk a legjobb választást megtalálni. Ehhez figyelembe kell venni az összes lehetőséget és várható […]

Áfa-bevallás M-lapjainak kitöltéséhez kapcsolódó kérdések 2020. második félévétől

    2020. július 1-jétől a szakma számára egy újabb kihívás jelent meg, ez pedig az áfabevallások adatszolgáltatási körének jelentős bővülése. A bevezetést a „szokásos” szlogenek kísérik, melyek azt sugallják, hogy milyen jó dolga lesz a könyvelőknek, hisz minden adat elektronikusan rendelkezésükre áll. Mi, könyvelők azonban látjuk ennek számítástechnikai korlátját és saját határainkat is. Mindaddig, […]

A megvalósítás legnagyobb ellensége lelki eredetű: félelem az újtól, az ismeretlentől – harmadik rész

Cikksorozatunk eheti részében arról írunk, hogy   A megvalósítás legnagyobb ellensége lelki eredetű: félelem az újtól, az ismeretlentől     Ami a digitalizációra való áttérést illeti, a legnagyobb ellendrukker, amely meggátolja azt, hogy belevágjunk, nem más, mint a mi ösztönös lényünk. Legyen szó bármilyen változásról/változtatásról, a fejünkben mindig ott motoszkál az az ellendrukker, melynek sok […]

Járulékfizetési alsó határ értelmezése az új Tbj.-ben 2020. szeptember 1-jétől

A társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről 2019. évi CXXII. törvény (továbbiakban: új Tbj.) többes jogviszonyra vonatkozó előírásait –figyelembe véve a pandémia miatt a 144/2020 (IV.22.) Korm.rendeletben található eltérő előírásokat– 2020. szeptember 01-jétől élesben kell alkalmazni. Az új Tbj. hatályos rendelkezései értelmében a járulékfizetési alsó határ azt jelenti, hogy a munkaviszonyban álló biztosítottak esetében […]

Segítség az ügyfelek tájékoztatásához veszélyhelyzeti intézkedésekkel kapcsolatban – II. hullám

        A legújabb változásokat az alábbi linken éred el: https://www.minositettkonyvelok.hu/segitseg-az-ugyfelek-tajekoztatasahoz-veszelyhelyzeti-intezkedesekkel-kapcsolatban-ii-iii-hullam/     A 2020.11.04-től ismét fennálló veszélyhelyzet miatt újra elkezdtem írni a kis szösszeneteimet, melyek az alábbiakban olvashatók. Érdemes hetente legalább egyszer ellátogatni erre az oldalra, mert a változásokat folyamatosan nyomon követem és próbálom az aktuális rendelkezéseket úgy átadni, hogy azt az […]

Befektetés a digitalizált jövőbe – második rész

A múlt héten arról írtunk, hogy honnan indulunk, legtöbben hogyan dolgoztunk eddig. Mai cikkünkben a kezdetekkor szükséges berfektetésről lesz szó.   Befektetés a digitalizált jövőbe   A könyvelőirodai digitalizáció nagyon tág fogalom. Minden könyvelőiroda eltérő szinten van, különböző informatikai infrastruktúrát és programokat használnak, különböző munkafolyamatokat alakítottak ki, más-más kommunikációs csatornákat alkalmaznak az ügyfelekkel. Ezért a […]