Ahogy egyik tagunk fogalmazott:
„Már régóta kerestem egy olyan közösséget, ahol nemcsak a tagsági díjat szedik be, hanem kézzelfogható segítséget nyújtanak, valóban foglalkoznak a tagokkal. Megtaláltam. Ez a Minősített Könyvelők Egyesülete.“
És mi csakugyan erre törekszünk. Alapítóink maguk is könyvelők, így nap mint nap éles helyzetekben tapasztalják, milyen nehézségekbe ütközhetnek kollégáik. Éppen ezért törekszünk arra, hogy egyedi szolgáltatásainkkal, gyakorlatias felelősségbiztosításunkkal, szakmai kiadványainkkal, személyes találkozási lehetőségekkel és valódi segítségnyújtással megkönnyítsük tagjaink életét. Lássuk hát miről is beszélünk!
Szakmai tanácsadás
A mai viharos tempóban változó jogszabályi dzsungelben néha igen-igen nehézkes a boldogulás. Mindemellett az a tapasztalatunk, hogy egy könyvelőnek számos, a szakterületéhez szorosan nem kapcsolódó témában kell jártasnak lennie. Éppen ezért élvezhetik egyesületi tagjaink maximális szakmai háttértámogatásunkat.
Különböző, nem csak szokványos témákban (TB, munkaügy, adózás, számvitel mellett könyvvizsgálat, jog, külkereskedelem, vám, környezetvédelmi termékdíj) jártas, válogatott szakértőink a felmerülő kérdésekre díjmentesen, 5 napon belül válaszolnak. Válaszuk garantáltan gyakorlatias, valóban hasznosítható, nem kell pusztán törvényi idézettől tartania. Gondban van egy új jogszabály, vagy bevallás értelmezésével, vagy egy rendkívüli gazdasági esemény lekönyvelésével? Kíváncsi, hogy ügyfele indulhat-e valamilyen pályázaton? Jelentkezzen be online felületünkre és a szakmai kérdezz-felelek menüpontban vegye fel a kapcsolatot a megfelelő szakértővel!
Szakértői Bizottság
Bizottságunk 2019-ben azért alakult meg, hogy olyan témákat járjon körbe, ami a könyvelők munkáját könnyíti meg, minden második héten olyan szakmai kérdéscsoportot járnak körbe és készítik el a rövid kivonatát, melyeket elsősorban a Tagjaink álltal feltett kérdések ösztönöznek! Bizottságunk kiváló szakértőkből áll, akiket mind tapasztalatuk mind pedig elhivatottságuk a szakma iránt jellemez.
Valódi érdekképviselet
Igen sajátos a hozzáállásunk az érdekképviselet értelmezéséhez is. Nálunk mindenki szava éppúgy meghallgatásra kerül, mint az alelnök véleménye. Nincs nagy és kis könyvelőiroda. Mindenki, aki lelkiismeretesen dolgozik, számíthat arra, hogy meghallgatjuk, kiállunk mellette, és ha szükséges, továbbvisszük problémáját az illetékes minisztériumok/hatóságok felé. Az általunk megvalósított valódi érdekképviselet tehát nem csak frázis. A jogalkotásban betöltött szerepünk által komolyan veszik javaslatainkat.
Egy példa a sok közül: biztosan emlékszik arra a káoszra, ami az év közben kilépő munkavállalókkal kapcsolatosan alakult ki 2014 év elején, az M30-as adatszolgáltatással kapcsolatban. A pánik megszüntetése érdekében közleményben és személyesen is az NGM-hez fordultunk és bemutattuk, hogy az M30-as igazolásokkal kapcsolatos szabályozás a könyvelői pluszmunkákon felül a NAV számára hihetetlen mennyiségű téves SZJA bevalláshoz vezethet. Az illetékesek meghallgatták és minden bizonnyal meghallották felvetéseinket, hisz 2 napon belül közleményt adtak ki, miszerint mégsem kell az igazolást kiadni a korábban kilépő munkavállalóknak. Újabb sikert könyvelhettünk el.
Vállalkozói információs hírlevél
Sok szakmában szenvednek a kontároktól, akik akár végzettség nélkül verik le az iparág árait és minőségi színvonalát. Nincs ez másképp a könyvelőknél sem. A mi munkánk minősége ráadásul minden vállalkozót érint, hiszen a könyvelési hibákért is a cégeknek kell felelősséget vállalniuk.
Tehetünk úgy is a szakma megtisztításáért, ha kommunikálunk a vállalkozók felé. Ezt mi egyedüli szakmai szervezetként vállaljuk fel. Igenis lépnünk kell valamit annak érdekében, hogy a vállalkozók némi alapvető tudást szerezzenek, és rádöbbenjenek arra, hogy a cégükért ők a felelősek. Az a hozzáállás, hogy “bedobom a könyvelőnek az anyagot”, és a “nem érdekel, mert van könyvelőm”, egyszerűen tarthatatlan. Több csatornán keresztül is kommunikálunk a cégvezetők felé, mert mindannyian tudjuk, hogy sokkal könnyebb olyan ügyfelekkel dolgozni, akik az alapfogalmakkal tisztában vannak. Havonta megjelenő Aprópénz Adózási Hírlevelünket minden tagunk szabadon továbbíthatja partnerei részére, így plusz idő és energiabefektetés nélkül tájékoztathatják őket az alapvető törvényi változásokról, felelősségükről, feladataikról.
Mérlegelő Magazin
On-line szakmai magazinműsorunk, mely minden tagunk számára elérhető.
Hónapról hónapra, mindig aktuális tartalommal, egy-egy terület szakértőjével jelentkezik az ország egyetlen, könyvelőknek szóló magazinműsora. A 30-40 perces adások alkalmával sok esetben a korábban tagjainktól érkezett kérdésekkel bombázzuk azt az interjúalanyt, akit az adózás, számvitel, pénzügyek, vagy a munkánkhoz kapcsolódó egyéb területek (pl. jog, informatika) szakértőjeként hívunk meg.
A magazinműsor kizárólag tagjaink számára érhető el.
E-könyvelő klub
Havonta megjelenő élő webinárium, mely minden tagunk számára elérhető.
A MINKE E-könyvelő klubja, egy olyan gyakorlati segítséget ad a kezedbe, ami megkönnyíti a mindennapjaidat, és valóban segít a digitalizációs feladataid magasabb szintre emelésében.
Hologramos tagsági okirat
Tagjainkat belépés előtt saját kritériumrendszerünk alapján minősítjük. Ezzel tudjuk biztosítani, hogy nem kerülnek egyesületünkbe olyan könyvelők, akik nem teljesítik a legalapvetőbb szakmai elvárásokat:
- Nálunk alapkövetelmény a szakképzettség. Minden tagunk rendelkezik legalább „PM regisztrációval”.
- Hiszünk abban, hogy könyvelni csak odafigyelve lehet: előírás tagjainknak, hogy 1-1 alkalmazottra legfeljebb 30 ügyfél könyvelése juthat. Az a tapasztalatunk, hogy sok könyvelőirodában könyvelnek az alkalmazottak 50-60, vagy akár több ügyfelet is. (Vajon ez tényleg könyvelés?) Nos, ők nem a tagjaink.
- Egy „normálisan működő” cégtől elvárható, hogy hosszú távon is megbízható legyen, ezért a köztartozás mentesség is szerepel a kritériumrendszerünkben.
- Abban az esetben, ha a 2. és 3. kritériumot nem teljesíti valaki, fordulhat az elnökséghez kérelemmel, melyet minden esetben egyedileg bírálunk el, és kisebb eltérés/tartozás esetén engedélyezhetjük a csatlakozást.
Aki megfelel minőségi szűrőnknek, egyesületi tagként igényes kitűzőben és saját névvel ellátott hologramos tagsági okiratban részesül. Tagsági okiratunk szintén egyedi kezdeményezés, ám gyakorlati haszna vitathatatlan. A jóleső erkölcsi elismerés mellett több tagunk is úgy tapasztalja, hogy növeli hitelességét, igazolja a külvilág felé szakértelmét, meggyőzőleg hat a vállalkozók számára. Jelzésértékkel bír mind a kollégák, mind az ügyfelek felé, hogy valóban minőségi, elhivatott, tisztességes könyvelővel van dolguk.
MINKE Mérlegképes továbbképzés
Miben más a mi továbbképzésünk?
A továbbképzésünk tematikáját, az előadókat és a témákat tagjainknak van lehetősége kiválasztani.
Az éves továbbképzéseket, az azokat szervező cégek szinte kivétel nélkül a kötelező 8-8 kreditpontot jelentő, 2 egész napos tematikában bonyolítják le, holott lehetőség lenne 4 vagy 6 kreditpontos (ezáltal 90 vagy 180 perccel rövidebb) továbbképzési napot is szervezni
A mi továbbképzésünk egy nap több, külön-külön 2-4 kreditpontra elbírált előadásból áll, mely által (a nem számviteli napon) lehetőség nyílik arra, hogy valaki akár másfél órával később érkezzen, vagy csak fél napot legyen jelen, mégis teljesítse továbbképzési kötelezettségét.
Számos szervezet jogosult (köztük természetesen mi is) 2 kreditpontot adni a tagjainak, emellett szakmai kiadványokkal is gyűjthető 2 kreditpont (nem számviteli területen), de ennek a gyakorlatban nemigen tudják hasznát venni a könyvelők!
Könyvelői felelősségbiztosítás
Kizárólag tagjaink számára érhető el a könyvelői felelősségbiztosításunk, melyben igyekeztünk a sok más szakmai felelősségbiztosításban található „apróbetűs részt”, szükség esetén kellemetlenséget okozó fél mondatban leírt előírásokra egyedi feltételeket kiharcolni.
- Minden esetben megegyezik az egyszeri- és az éves kártérítési limit;
- Kiterjed a mulasztási bírságra is;
- Kiterjed a munkaüggyel kapcsolatos tevékenységre is.
Talán az sem utolsó szempont, hogy nem kell egy összegben fizetni a biztosítási díjat, hiszen rugalmasan – az egyedi igényeknek megfelelően – választható az utófedezet, valamint a fizetési gyakoriság is.
Biztosító partnerünk a Groupama biztosító.
2 könyvelői kreditpont
2013 januárjában jelentős változás állt be a mérlegképes könyvelők jól megszokott kötelező képzési rendszerében. Életbe lépett ugyanis az ún. kreditpontos továbbképzési rendszer, melynek értelmében egy év alatt összesen 16 kreditpontot érő képzésen kell részt vennünk. Egyelőre még sokak figyelmét elkerüli, hogy a kormányrendelet lehetőséget ad arra, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium által minősített szervezetek tagjaik részére 2 kreditpontot adjanak.
A Minősített Könyvelők Egyesülete azonnal megragadta a lehetőséget és eleget téve az NGM által támasztott követelményeknek, megszerezte a szakmai szervezet minősítést. Egyike vagyunk tehát azon kevés szervezetnek, akik tagjaik számára kreditpont igazolást állíthatnak ki. A legnagyszerűbb pedig az, hogy nincs maximalizálva, hogy egy tagunk hány könyvelőre kaphat igazolást, azaz könyvelőirodavezetőként Ön valamennyi mérlegképes könyvelőjének megkérheti és megkapja. Ne hagyja ki ezt a lehetőséget! Csatlakozzon egyesületünkhöz és zsebelje be könnyedén a 2 kreditpontot!
Egyedülálló – GYAKORLATI – kiadványaink könyvelőknek
„Gyakorló szakembereknek, valós problémák megoldására!” – ez a mottónk, ha arról van szó, hogy célzottan a könyvelők számára megjelenik egy-egy kiadványunk.
A könyvelői munka megbecsülése és a könyvelési díjak emelése a témája a 100 %-ban gyakorlati szemmel írt, „Könyveljünk reális áron!” kiadványnak, mely az egyetlen könyv a témában.
„Adóváltozások dióhéjban” – kifejezetten könyvelőirodák számára, könnyen áttekinthető formában készítettük el, első ízben 2017-ben, hogy egy helyen minden lényeges adóváltozást megtaláljatok. Tagjainknak minden évben díjmentesen postázunk egy-egy példányt.
Egyedülálló – GYAKORLATI – kiadványaink cégvezetőknek
„Mielőtt valaki céget alapít, el kellene végeznie egy adózási/számviteli tanfolyamot!” – hányszor és hányszor hallottuk ezt a mondatot, és a válaszunk rá: IGEN, egyetértünk! De míg ez nem így van, a tételen sajnálkozás helyett igyekszünk tenni a pénzügyi/vállalkozói kultúra javításáért. Kiadványaink között számos olyan, cégvezetőknek szóló könyv, segédlet található, mely ezt a célt szolgálja.
Felhívjuk figyelmüket a felelősségükre, érthetően elmagyarázzuk a legfontosabb tudnivalókat. Tagjaink ezekből a kiadványokból sok esetben valamennyi ügyfelüknek ajándékoznak, hiszen azokhoz jelképes áron (pl. 600 Ft/db) juthatnak hozzá.
Hogy milyen témákkal jelentkeztünk az elmúlt években?
- Segédlet a könyvelői feladatokhoz – gyakorlati útmutató könyvelők és vállalkozók részére a feladat- és felelősségmegosztásról
- Munkaügyi kézikönyv – minden, amit egy munkáltatónak a foglalkoztatásról tudni kell
- Értelmező kéziszótár beszámolóhoz – mi mit jelent egy cég beszámolójában?
Kedvezmények a Széchenyi Kártya Programban
A Minősített Könyvelők Egyesülete együttműködési megállapodást kötött a KAVOSZ Zrt.-vel. Ennek kapcsán társult szervezetté váltunk, és tagjaink kedvezményes feltételekkel vehetnek részt a Széchenyi Kártya Programban.
A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy a Széchenyi Kártya Programban alapesetben 17.000 Ft-os regisztrációs díj helyett – melyet a hitelt igénylőnek meg kell fizetnie –, a társult szervezetek tagjainak csak 8.500 Ft-ot kell fizetni. Mivel ezt az összeget nem csak igényléskor, hanem minden évben rendezni kell, abban az esetben, ha Önnek bármilyen jellegű Széchenyi hitele van, évi 8.500 Ft-ot takarít meg a tagságunkkal.
A kedvezményes regisztrációs díj érvényesítéséhez csak egy igazolást kell bemutatni, mely tartalmazza azt, hogy az adott cég aktív tagsági jogviszonnyal rendelkezik, és nincs tagdíjtartozása.
Többre vágyik?
Ingyenesen letölthető kiadványokkal, speciális felelősségbiztosítással és a vállalkozók körében népszerű könyvelőkeresővel is kedvezni szeretnénk tagjainknak! További részleteket aloldalainkon olvashat.